kedd


Szerelem, pasta, tenger / Mine vaganti

színes, feliratos, olasz film, 110 perc, 2010

rendező: Ferzan Ozpetek

szereplők:
Riccardo Scamarcio (Tommaso)
Alessandro Preziosi (Antonio)
Nicole Grimaudo (Alba)
Lunetta Savino (Stefania)
Ennio Fantastichini (Vincenzo)

Az olasz tésztagyáros család két reménysége - Tommaso és Antonio - mindketten másképp képzelik el az életüket, mint ahogy felmenőik szeretnék, s ebből komoly galiba támad a családi asztal körül. Tommaso nagy bejelentésre készül: tudatni tervezi szüleivel, hogy homoszexuális, és tőlük távol, Rómában, íróként szeretné folytatni az életét. Így Antonióra marad a hagyományosan családi üzlet, a tésztaüzem vezetése, de legszívesebben ő is menekülne a feladat elől. Valamelyiküknek azonban áldozatot kell hozni. A fiúk döntéseit a sokat látott nagymama segíti, akinek szív dolgaiban mindig is megvolt a határozott véleménye. S ha ő nem lenne elég meggyőző, megérkeznek a már amúgy is hangos családi villába Tommasso római barátai, akik szintén befolyásolni szeretnék az események alakulását.

jelszó: zigi

vasárnap


Dream boy / Álomfiú


amerikai dráma / american drama 2008

Rendező/Director: James Bolton

Szereplők/ Cast:
Stephan Bender,
Maximillian Roeg,
Randy Wayne

Két tinédzser fiú vidéki története a 70-es évekből.

Chronicles the relationship between two gay teenagers in the rural south in the late 70's.

szerda


The kids are all right

színes, feliratos amerikai film, 106 perc, 2010


Rendező: Lisa Cholodenko

Szereplők:
Annette Bening,
Julianne Moore,
Mia Wasikowska,
Josh Hutcherson,
Mark Ruffalo

Lisa Cholodenko Szívmelengető vígjátéka Annette Bening, Julianne Moore és Mark Ruffalo főszereplésével. Joni és Laser (Mia Wasikowska és Josh Hutcherson) két tinédzser, akik egy leszbikus pár (Bening és Moore) gyermekeként, mesterséges fogantatással születtek. Egy napon úgy döntenek, felkeresik biológiai apjukat és meghívják otthonukba hogy bemutassák (mindkét) édesanyjuknak. Amikor azonban megtalálják a donort (Mark Ruffalo), a feje tetejére áll a család eddigi élete…

hétfő


Mianyánk kivan / Reinas
színes, feliratos, spanyol romantikus vígjáték, 107 perc, 2005

rendező: Manuel Gómez Pereira

szereplők:
Carmen Maura (Magda)
Verónica Forqué (Nuria)
Marisa Paredes (Reyes)
Mercedes Sampietro (Helena)
Betiana Blum (Ofelia)
Gustavo Salmerón (Hugo)
Unax Ugalde (Miguel)
Hugo Silva (Jonás)
Paco León (Narciso)
Haniel Hendler (Óscar)
Raúl Jiménez (Rafa)
Jorge Perugorría (César)

A világ első homoszexuális esküvőjére készülnek Spanyolországban: a valójában nem is egyre; többszörös szertartás lesz, ahol a házasulandó fiúk családja is megjelenik majd.
A REINAS hat fiú, öt anya és egy apa szereplésével az esküvők előtti hétvége eseményeit meséli el. Lesz itt egy zsaru, egy elveszett kutya, egy teniszezőnek öltözött férfi, egy fürdőköpenyes nő, egy szerelmes szakács, egy szívroham, leesés a lépcsőről, egy eltévedt lövés, egy pszichiáter, legénybúcsú, az éjszaka királynője... és mindez csak a kezdet!