péntek


Coming out

(Coming out)



színes magyar romantikus vígjáték, 96 perc, 2013


rendező: Orosz Dénes


Csányi Sándor (Erik)
Karalyos Gábor (Balázs)
Mucsi Zoltán (Pecsák úr)
Tompos Kátya (Linda)
Für Anikó (Júlia)
Gyabronka József (Kálmán)
Nényei Klára (Fanni)
Borbély Alexandra (Fruzsina)
Simon Kornél (Áron)
Hegedűs D. Géza (Vilmos)
Bakonyi Alexa (nővér)
Takács Katalin (anya)


Erik (Csányi Sándor) az ország leghíresebb meleg személyisége, rádiós műsorvezető, aki büszkén vállalja másságát. A napi atrocitásokat könnyedén kezeli, nem zavarja a reggelente fejéhez vágott tojás a szerkesztőségnél vagy a mogorva szomszéd, Pecsák úr (Mucsi Zoltán) ellenszenve sem, derűs jelleme pedig nem csak a műsorába telefonálóknak segít elfogadni önmagukat, hanem a körülötte élőknek is egyfajta példaképként szolgál. Erik lelkesen készül esküvőjére kedvesével, Balázzsal (Karalyos Gábor), ám egy balesetet követően váratlanul szokatlan változást észlel magán: látványosan vonzódni kezd elgázolójához, aki egyben kezelőorvosa (Tompos Kátya) is. A kórházból kikerülve csak fokozódik zavarodottsága, amikor is kényszeresen utána fordul minden csinos nőnek. Ám ez még csak a kezdet és Erik zavarba ejtő helyzetkomikumok sorában igyekszik tisztába kerülni saját magával, miközben megpróbálja széteső életét is egyben tartani. A szerelem útjába azonban semmi sem állhat: a kérdés már csak az, hogy kinek a szerelme fontosabb számára?

http://data.hu/get/7606349/Cmng_ot_dvr_by_kr.001?pid=1732743761
http://data.hu/get/7606350/Cmng_ot_dvr_by_kr.002?pid=1732743761
http://data.hu/get/7606351/Cmng_ot_dvr_by_kr.003?pid=1732743761
http://data.hu/get/7606353/Cmng_ot_dvr_by_kr.004?pid=1732743761
http://data.hu/get/7606354/Cmng_ot_dvr_by_kr.005?pid=1732743761
http://data.hu/get/7606355/Cmng_ot_dvr_by_kr.006?pid=1732743761
http://data.hu/get/7606356/Cmng_ot_dvr_by_kr.007?pid=1732743761
http://data.hu/get/7606357/Cmng_ot_dvr_by_kr.crc?pid=1732743761

csütörtök




Szabadesés / Freier Fall

színes, feliratos, német filmdráma, 100 perc, 2013

rendező: Stephan Lacant

szereplők:
Hanno Koffler (Marc Borgmann)
Max Riemelt (Kay Engel)
Attila Borlan (Werner Brandt)
Katharina Schüttler (Bettina Bischoff)
Stephanie Schönfeld (Claudia Richter)

Karrierlehetőség a készenléti rendőrségnél, útban az utód: Marc élete minden jel szerint sínen van. Aztán egy továbbképzésen megismerkedik kollégájával, Kayjal - és megtudja, hogy milyen dolog vonzalmat érezni egy férfi iránt. Ide-oda vergődve megszokott világa és az új élmény mámora között, lassan elveszíti az irányítást sorsa felett. Első játékfilmjében Stephan Lacant úgy beszéli el az életének átlátható rendjéből kizökkenő férfi drámáját, hogy nem minősít, és nem ítélkezik alakjai felett.

http://data.hu/get/7311983/Szabadeses.001
http://data.hu/get/7312008/Szabadeses.002
http://data.hu/get/7312073/Szabadeses.003
http://data.hu/get/7312082/Szabadeses.004
http://data.hu/get/7312088/Szabadeses.005
http://data.hu/get/7312112/Szabadeses.006
http://data.hu/get/7312116/Szabadeses.007
http://data.hu/get/7312126/Szabadeses.008
http://data.hu/get/7312133/Szabadeses.009
http://data.hu/get/7312139/Szabadeses.010
http://data.hu/get/7312144/Szabadeses.crc
http://data.hu/get/7312147/Szabadeses.srt

by Denes

kedd

Tru Loved

színes, feliratos, amerikai, dráma, vígjáték, romantikus 102 perc, 2008

Rendező:  Stewart Wade

Szereplők:
Najarra Townsend,
Jake Abel,
Matthew Thompson |

Tru és két mamája San Francisco-ból a napsütötte Kaliforniába költöznek, annak is egy konzervatív külvárosi szegletébe. A helyi középsuli tele van Paris Hilton hasonmásokkal és kigyúrt sportolókkal, és ez Tru számára egyáltalán nem inspiráló környezet. Klisé ide vagy oda, hamar beleszeret Lo-ba, a sztárhátvédbe, aki viszont az első randin egy musical-re viszi őt, és a jóéjt csókot is hanyagolja. Tru belemegy, hogy alibit szolgáltasson újdonsült meleg barátjának, de el fog jönni a pillanat, amikor mindenkinek fel kell vállalnia önmagát.

http://adf.ly/RmdMg
http://adf.ly/RmdMh
http://adf.ly/RmdMi
http://adf.ly/RmdMj
http://adf.ly/RmdMk
http://adf.ly/RmdMl
http://adf.ly/RmdMm
http://adf.ly/RmdMn
http://adf.ly/RmdMo
http://adf.ly/RmdMp

szerda


Histoire D' O

színes, szinkronos, francia film, 1975

Rendezte: Just Jaeckin
Szereplők: 
Corinne Cléry,
Udo Kier, 
Anthony Steel, 
Jean Gaven

A filmtörténelem egyik kimagaslóan erotikus, ha nem a legerotikusabb filmje. Természetesen ennek megítéléséhez időben a hetvenes évekig kell visszamennünk, amikor a francia Just Jaeckin rendező az „Emmanuelle” 1974. évi elsöprő sikerén felbuzdulva elkészítette a Pauline Réage (vagyis Dominique Aury) botránykönyvén alapuló „The Story of O”-t. A címszerepet a gyönyörű Corinne Clery-re (O) osztotta. A címben szereplő kalandok leginkább két férfihez (Rene és Sir Stephen) fűződő intim és szado-mazochista kapcsolatát mutatják be némi leszbikus epizóddal fűszerezve. A történet lényege az, hogy O milyen mértékben képes alávetnie magát szerelmei képtelen, megalázó és brutalitásba torkolló beteges akaratának. Ez leginkább a Sir Stephennel való szenvedélyes viszony közben domborodik ki, amikor a férfi folyamatosan terrorizálja, megalázza és ( mint a marhákat szokták) meg is bélyegezteti. Mindezek ellenére a hetvenes években a szexuális hullám kellős közepén bemutatott film a „The Story of O” egy rendkívül erotikus és inkább érzéki, mintsem szadista film. A korbácsolás és a többi, elvileg a megalázásra és alávetésre épülő jelenet is ízlésesen, atmoszférikusan, a legszebb softcore-hagyományokra épülve került megfogalmazásra. A jelenetek hatását növeli Pierre Bachelet gyönyörű zenéje, amely már a legelső percben megszólal olyan érzést keltve mintha egy ismeretlen, elvarázsolt kastélyba kísérne bennünket; olyanba, mint amilyenbe a film elején O is belép…és amilyenbe minden, magát sok irányba nyitottnak tartó nézőnek is érdemes belépnie.

hétfő

Megöltem anyámat / J'ai tué ma mere

színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, kanadai életrajzi dráma, 96 perc, 2009

rendező: Xavier Dolan

szereplő(k):
Xavier Dolan (Hubert Minel)
Anne Dorval (Chantale)
François Arnaud (Antonin)
Suzanne Clément (Julie)
Pascale Audrey (Művészprofesszor)
Monique Spaziani (Denise)
Pierre Chagnon (Richard Minel)
 
A tizenhat éves Hubert a serdülőkor problémáival küszködik. Nem szereti az anyját, úgy érzi, Chantale valósággal őrületbe kergeti. A fiú megvetéssel viseltetik iránta, utálja a szakadt pulóvereit, a giccses dekorációit, az ételmaradékot a szája sarkában. Ugyanakkor - a többi tinédzserhez hasonlóan - ő sem őszinte vele, nem osztja meg vele a gondjait, problémáit, például azt, hogy a saját neméhez vonzódik. Ez a szeretet/gyűlölet kapcsolat az egész családra veszélyt jelent. Egy napon Chantale megelégeli az állandó összezördüléseket, és bentlakásos iskolába küldi Hubertet.

http://adf.ly/OXagY
http://adf.ly/OXagZ
http://adf.ly/OXaga
http://adf.ly/OXagb
http://adf.ly/OXagc
http://adf.ly/OXagd
http://adf.ly/OXage
http://adf.ly/OXagf
http://adf.ly/OXagg

vasárnap





Whirlwind

színes, feliratos, amerikai, dráma, 99 perc, 2007

rendezte: Richard LeMay

szereplők:
Brad Anderson,
Desmond Dutcher,
Mark Ford

A jóképű David Rudd szexi és karizmatikus idegenként Drake néven beügyeskedi magát new yorki harmincas, sikeres meleg férfiak egy csoportjába. A kacér Drake ennek a szűk baráti körnek megszínesíti ugyan a mindennapjait de hamarosan váratlan drámai fordulatot vesznek az események. Drake múltja csupa keserűség és árulás. Szerinte minden meleg hűtlen és haragszik mindenkire aki boldognak és elkötelezettnek tűnik. Mindenkit manipulál, elcsábít és elszakít, hogy bebizonyítsa senki nem érdemli a boldogságot. Vajon ezek a barátok átvészelik-e Drake ravaszkodását és bebizonyítják, hogy a szerelem és a barátság mindennél erősebb.

szombat



Yossi & Jagger

színes, feliratos, izraeli filmdráma, 65 perc, 2002

rendező: Eytan Fox

Szereplők:
Ohad Knoller,
Yehuda Levi,
Assi Cohen

A film nyíltan és szókimondóan tárja elénk két férfi, két katonatiszt szerelmét az izraeli hadseregben valahol az izraeli-libanoni határ közelében levő szolgálati helyükön. Egyikük titokban akarja tartani vonzalmát, a másik ott akarja hagyni a szolgálatot, és társát is erre biztatja.



csütörtök

 
Van kegyelem? / Mercy  
 
színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 117 perc, 2000

rendező: Damian Harris

szereplő(k):
Ellen Barkin (Catherine Palmer)
Wendy Crewson (Bernadine Mello)
Peta Wilson (Vickie Kittrie)
Karen Young (Mary)
Julian Sands (Dr. Dominick Broussard)
Marshall Bell (Gil Reynolds)
Beau Starr (Fritch)
Bill MacDonald (John Beck)
Stewart Bick (Cushing)
    
Egy gazdag nő holttestére bukkan a rendőrség. Az eset sok hasonlóságot mutat egy korábbi üggyel, amelyben különleges, rituális gyilkosság történt. Palmer nyomozónő veszi kezébe a nyomozás irányítását. A tüzetesebb vizsgálódás után szadista szexuális játékok nyomaira bukkan az áldozat lakásában. Ezen a nyomon kezdi el keresni a lehetséges elkövetőt, és így jut el az áldozat legjobb barátnőjéhez Vickihez. A fiatal nő elárulja, hogy szexuális viszonyt is folytatott nála idősebb barátnőjével, majd bevezeti a nyomozót egy titkos, gazdag és befolyásos nők alkotta társaságba. Palmer úgy gondolja, hogy itt kell keresnie az egyre több áldozatot maga után hagyó gyilkost.




Tökéletes befejezés / A Perfect Ending

feliratos,amerikai erotika dráma, 2012

Írta és rendezte:  Nicole Conn

Szereplők:
 Barbara Niven ... Rebecca Westridge
 Jessica Clark ... Paris
 John Heard ... Mason Westridge
 Morgan Fairchild ... Valentina
 Kerry Knuppe ... Jessica Westridge
 Imelda Corcoran ... Kelly
 Mary Jane Wells ... Shirin
 Rebecca Staab ... Sylvie
 Michael Adam Hamilton ... Aaron Westridge
 Bryan Jackson ... Hank Westridge
 Gloria Gifford ... Sharon

 Rebecca konvenciókhoz nem ragaszkodó nő,nagy erőfeszítések árán próbálja elérni célját  és hű maradni önmagához . Stílusa nyers, felidéző, és gyakran spamelo,de mindig nagyon  igazi, nagyon emberi. Néha egy tökéletes végződés nem az, amire számítunk.  A film egy egyedülálló módon befejezett erotikus életutat tár elénk.


vasárnap




Képzelt szerelmek / Les amours imaginaires / Heartbeats
   
színes, szinkronos, kanadai romantikus dráma, 102 perc, 2010 

rendező: Xavier Dolan
író: Xavier Dolan
operatőr: Stéphanie Anne Weber Biron
producer: Xavier Dolan, Carole Mondello

szereplő(k):
Xavier Dolan (Francis)
Niels Schneider (Nicolas)
Monia Chokri (Marie)
Anne Dorval
Louis Garrel

Francis (Xavier Dolan) és Marie (Monia Chokri) közeli barátok, egy este találkoznak Nicolas-val (Niels Schneider), egy vidéki fiatalemberrel, aki épp akkor érkezik Montréalba. Randiról randira, percről percre láthatjuk, ahogy Francis és Marie egyre mélyebbre szédülnek érzelmes képzelgéseikben és vad vágyaikban. Rövid idő múlva azonban az új jövevény kegyeiért versengve szállnak egymás ellen szerelmi párbajba, ami persze, megbonthatatlannak hitt barátságukat is veszélyezteti.






J. Edgar - Az FBI embere

színes, magyarul beszélő, amerikai életrajzi dráma, 137 perc, 2011

rendező: Clint Eastwood

szereplő(k):
Leonardo DiCaprio (J. Edgar Hoover)
Josh Hamilton (Robert Irwin)
Judi Dench (Anna Marie Hoover)
Geoff Pierson (Mitchell Palmer)
Cheryl Lawson (Roberta Dixon Palmer)
Kaitlyn Dever (Palmer lánya)
Brady Matthews (Felügyelő)
Gunner Wright (Dwight Eisenhower)
Armie Hammer (Clyde Tolson)

J. Edgar Hoover a huszadik század egyik leghatalmasabb, legvitatottabb, egyben legtitokzatosabb figurája volt. Majd félszáz éven keresztül irányította a Szövetségi Nyomozó Iroda, vagy ahogy mindenki ismeri, az FBI munkáját. Ennek köszönhetően mindenkiről mindent tudott, és a megszerzett információt nem habozott felhasználni, ha a helyzet úgy kívánta. A módszerekben nem válogatott, hogy célját elérje, nemcsak szolgálta, de kénye-kedve szerint alakította is az igazságot. Az emberek bámulták és féltek tőle, tisztelték és bírálták.

szombat


Weekend / Hétvége

színes, feliratos, angol romantikus dráma, 97 perc, 2011

rendező:  Andrew Haigh

Szereplők:
Tom Cullen,
Chris New,
Jonathan Race

Mi az a pont, ahol egy egyéjszakás kaland komolyra fordul? Ez az egyetlen hétvége leforgása alatt játszódó szerelmi történet két férfiról szól, akik életük szálait próbálják kibogozni. Hetero barátaival való bandázás után Russell péntek este lemegy egy klubba vadászni. Záróra előtt felszedi Glent. És elkezdődik a hétvége: bárokban és hálószobákban, lerészegedésekkel és beszívásokkal, sztorizgatással és szexszel kísérve, amely maradandó nyomot hagy mindkettőjük életében.




szerda


3

színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, német romantikus vígjáték, 119 perc, 2010  

 rendező: Tom Tykwer 

 szereplő(k): 
 Sophie Rois (Hanna) 
 Sebastian Schipper (Simon) 
 Devid Striesow (Adam) 
 Annedore Kleist (Lotte) 
 Angela Winkler (Hildegard) 
 Alexander Hörbe (Dirk) 
 Hans-Uwe Bauer (Dr. Wissmer) 

Hanna és Simon 20 éve élnek együtt. Tipikus modern, hivatásának élő, kissé kiábrándult, gyermektelen berlini pár. Anélkül, hogy tudomásuk lenne róla, mindketten beleszeretnek ugyanabba a férfiba, Adamba. Adam titokzatos, vonzó, gyengéd és okos. Amikor Hanna teherbe esik, felmerül a kérdés: hogyan tovább?

http://adf.ly/KYdMS
http://adf.ly/KYdMT
http://adf.ly/KYdMU
http://adf.ly/KYdMV
http://adf.ly/KYdMW

vasárnap






Titokzatos társulat / Magnifica presenza
 
színes, fekete-fehér, feliratos, olasz filmdráma, 105 perc, 2012 (12)

rendező: Ferzan Ozpetek

szereplő(k):
Elio Germano (Pietro)
Paola Minaccioni (Maria)
Beppe Fiorello (Filippo Vemi)
Margherita Buy (Lea Mami)
Bianca Nappi (Mina)
Massimiliano Gallo (Dottor Cuccurullo)
Alessandro Roja (Paolo)

Pietro huszonnyolc éves magányos lélek. Rómába költözésekor előnyösnek látszó, olcsó lakóhelyet talál: egy valaha volt gyönyörű római lakást, ami azonban komoly felújításra szorulna. A romos lakásban hamarosan furcsa zajokra lesz figyelmes, majd úgy érzi, mintha a tárgyaknak saját lába kelne. Egy idő után rá kell jönnie: nem egyedüli lakója a titokzatos háznak. Hét (és fél) szellem-társbérlőt számlál meg saját szemével, de először tagadja létezésüket. Azonban ahogy telik az idő, egyre inkább örömét leli a társaságban, és boldogan éli át, hogy nincs többé egyedül. Életében először talál barátokra, akikkel megoszthatja vágyait, félelmeit és titkait is.

http://data.hu/get/6129893/M.P_zi.001
http://data.hu/get/6129894/M.P_zi.002
http://data.hu/get/6129895/M.P_zi.003
http://data.hu/get/6129896/M.P_zi.004
http://data.hu/get/6129897/M.P_zi.005
http://data.hu/get/6130013/M.P_zi.006
http://data.hu/get/6130014/M.P_zi.007
http://data.hu/get/6130015/M.P_zi.crc
http://data.hu/get/6130016/M.P_zi.srt

péntek



Back soon 

színes, feliratos, amerikai film 2007 

Rendezte: Rob Williams

Szereplők: 
Matthew  Montgomery
Widham Beacham
Maggie McCollester

Logan igazán jófiús kinézetű és természetű, jól szituált, mintaszerű múlttal és családi háttérrel rendelkező - bár szakmájában nem túl sikeres - színész, míg Gil zűrös életet élt korábban, drogdílerként. Legelső találkozásukat követően azonban újra és újra egymásba botlanak, mintha csak a sors akarná így, és barátságuk egyre jobban elmélyül, majd egy idő múlva fokozatosan átalakul valami mássá, többé, ami összezavarja, megdöbbenti, sőt meg is ijeszti őket, révén mindketten heteroszexuálisok, akik sosem vonzódtak a saját nemükhöz. Logan változatlanul mély szerelemmel szereti feleségét, és továbbra sem tudja túltenni magát elvesztésén. Mindazonáltal Gil mellett újra felébrednek benne azok az érzések, melyeket már eltemetett magában és ismét megtalálni látszik a lelki nyugalmat és boldogságot. Azonban hamarosan fény derül a Gil múltjában történt események és Logan feleségének halála közti különös kapcsolatra, mely meglepő felismerésekhez vezet a két férfi egymás iránti érzéseinek okait és valódi természetét illetően.



hétfő


Judas Kiss

Feliratos(égetett),amerikai dráma, 2011

rendező: J.T. Tepnapa
forgatókönyvíró: J.T. Tepnapa, Carlos Pedraza
zeneszerző: Brad Anthony Laina
operatőr: David Berry
producer: Carlos Pedraza
vágó: Whitney Dunn

Szereplők:
Sean Paul Lockhart (Chris Wachowsky)
Charlie David (Zachary Wells)
Richard Harmon (Danny Reyes)
Genevieve Buechner (Samantha)
Timo Descamps (Shane Lyons)

A film egy kiégett filmrendezőről szól, aki véletlenül bekerül egy főiskolai rövid-filmes zsűribe,ahol találkozik saját maga főiskolás kiadásával.Nem csoda, ha kicsit összezavarodik, mert az ifjú tehetséget pontosan ugyanúgy hívják, ahogy őt.

szombat


Le Clan - Testvéri szeretet

színes, feliratos, francia, dráma, 85 perc, 2004

rendező:Gaël Morel

szereplők:
Nicolas Cazalé, 
Stéphane Rideau,
Thomas Dumerchez 

A testvérek szeretete, a család lassú, de biztos széthullása, panelprolik kilátástalansága, ital, szex, drogok és minden ami ezzel jár. A néha vontatott, máskor hirtelen térben és időben ugró filmből kiderül, hogy akarattal bárkiből bármi lehet, sőt ha elfogadod önmagad, akkor a megnyugvás és a kiegyensúlyozottság felé már meg is tetted az első lépést, aki viszont nem akar és nem is tud ennek eleget tenni, az végül egy emberi roncsként éli le életét. A testvéri szeretet talán segít, de ezt mindenki maga döntse el, ha végignézte ezt a francia filmet, amiből nem hiányozhat az etnikai, társadalmi és nemi identitás feloldására törekvés, csak ne lenne annyira vonatott.


vasárnap


Meine Schwiegertochter ist ein Mann - All You Need is Love

színes, feliratos német romantikus vígjáték, , 92 perc, 2009 

rendező:Edzard Onneken

szereplők:
Andreas Helgi Schmid (Hans Remminge)
Manuel Witting (Nicki)
Jürgen Tonkel (Christian Remminger)
Jenny Elvers-Elbertzhagen (Vera Remminger)
Franziska Traub (Rosi) 
Az elvált Katharina Remminger levelet kap fiától Hanstól, hogy nősülni készül. Az izgatott anyuka az esküvő szervezésébe  kezd, hogy fia és választottja Nicki a legjobb esküvőt kapják. Hans hazalátogat szerelmével, akiről csak akkor derül ki, hogy valójában fiú.




De-Lovely - Ragyogó évek

színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai-angol filmdráma, 125 perc, 2004 

rendező: Irwin Winkler

szereplő(k): 
Kevin Kline (Cole Porter)
Ashley Judd (Linda Porter)
Jonathan Pryce (Gabe)
Kevin McNally (Gerald Murphy)
Sandra Nelson (Sara Murphy)
Allan Corduner (Monty Woolley)
Keith Allen (Irving Berlin)
     
A húszas évek Amerikájának legnépszerűbb dalszerzője Cole Porter volt. Sajátos kapcsolatban állt feleségével, aki kezdettől fogva tudta, hogy Cole a férfiakhoz vonzódik. Ám a "kicsapongásait" is hajlandó volt elnézni férjének, aki ha testileg nem is, de érzelmileg és szellemileg tökéletes társa volt. Az egyedi hangvételű, hollywoodi sztárok és világhírű énekesek egész sorát felsorakoztató romantikus életrajzi musicalben természetesen Cole Porter legnépszerűbb szerzeményei is felcsendülnek.

szombat


Mediterrán finomságok
(Dieta mediterránea)

színes, feliratos, spanyol vígjáték, 100 perc, 2009

rendező: Joaquín Oristrell

szereplők:
Olivia Molina (Sofía)
Alfonso Bassave (Frank)
Paco León (Toni)
Carmen Balagué (Loren)
Roberto Álvarez (Ramón)
Jesús Castejón (Pepe Ripoll)

A film Sofía (Olivia Molina), a világ legjobb szakácsának története, és azé a két férfié, akik hozzá segítették, hogy legendává váljon. Sofía szülei éttermének konyhájában töltötte élete első 16 évét, híressé pedig két másik, számára nagyon fontos ember tette: Toni, a férje (Paco León), akinek három gyermeket is szül, és Frank (Alfonso Bassave), a mentora, aki a szeretője is lesz.


péntek



My Normal

színes feliratos, amerikai dráma, 77 perc, 2009

rendező: Irving Schwartz

szereplők:
Nicole LaLiberte
Ty Jones
Dawn Noel 

A My Normal Natalie-ről, a fiatal Lower East Side-i leszbikusról szól, aki azon munkálkodik, hogy megtalálja az egyensúlyt az álmai és az élete között. Filmkészítésről álmodik, miközben dominaként dolgozik, ami szép lassan az életmódjává válik.

http://adf.ly/KxUgC




Ethan Mao

amerikai-kanadai thriller, 2004

rendező: Quentin Lee

szereplők:
Jun Hee Lee
Raymond Ma
Julia Nickson 

A 18 éves Ethan Mao, miután otthonról elzavarták, mert kiderült, hogy meleg, az utcán keresi a megélhetést: testét árulja idős pasiknak. Találkozik a 19 éves drogárus prostival, Remigioval, aki befogadja magához Ethant. Mivel úgy tudja, hogy családja elutazott Ethan megkéri Remigiot, hogy segítsen a holmiját elhozni otthonról. A család azonban nem utazott el, így szembesülniük kell az egymás közötti, megoldatlan problémákkal. 


http://meleg-film-felirat.blog.hu/2012/02/27/ethan_mao#more4212373


Minden nap / Every Day

Színes, szinkronizált, amerikai vígjáték, 90 perc, 2010

rendező: Richard Levine

Szereplők:
arla Gugino (Robin)
Helen Hunt (Jeannie)
Liev Schreiber (Ned)
Brian Dennehy (Ernie)
Eddie Izzard (Garrett)
Ezra Miller (Jonah)
Benita Robledo (Guillermo barátnője)

Az író Ned egyaránt frusztrált a munkájában és a magánéletében. Semmi örömét nem találja az erotikus tévéműsor szerkesztésében, szakmai sikerre vágyik. A házassága feszültségekkel terhes, és a gyerekeivel is gond van. A tizenöt éves nagyfia bejelenti, hogy a saját neméhez vonzódik, a tizenegy éves kicsi pedig mindentől fél. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a felesége, Jeannie úgy dönt, magukhoz veszi a beteg édesapját, Detroitból New Yorkba költözteti. Vajon van-e kiút Ned számára ebből a kilátástalannak tűnő helyzetből? Képes túlélni a család a válságot?



Dzsigola / Gigola

színes, magyarul beszélő, francia filmdráma, 102 perc, 2010

rendező: Laure Charpentier

szereplők: 
Lou Doillon (Dzsigola)
Eduardo Noriega (Tony)
Marie Kremer (Cora)
Marisa Berenson (Solange)
Marisa Paredes (Odette)

George fiatal, kalandvágyó lány, aki egy régi, katolikus családba született. Tinédzserként beleszeret Sybil nevű tanárnőjébe. Néhány esztendővel később Sybil öngyilkos lesz. A barátnője halálától lesújtott George alámerül a múlt század hatvanas évei Párizsának éjszakai életébe, izgalmas és vakmerő utazásra indul a Pigalle vöröslámpás negyedének különös világába. Találkozik egy nagyon gazdag, még mindig mutatós nővel, Odette-tel, aki pénzt és különféle ajándékokat ajánl neki a szexuális szolgáltatásaiért cserébe. George-ból egyfajta női selyemfiú lesz, Gigola néven.



Shank

angol, feliratos dráma, 120 perc, 2009

rendező:Simon Pearce

szereplők:
Wayne Virgo
Marc Laurent
Tom Bott 

Cal egy városi banda tagja! Titkolja másságát a többiek előtt, miközben a banda főfeje után epedezik! Jó szórakozásnak tartják a melegek bántalmazását! Míg nem Cal... 


http://meleg-film-felirat.blog.hu/2012/03/12/shank#more4312668


A sötétség útja / Mulholland Drive

színes, feliratos, francia-amerikai thriller, 145 perc, 200

rendező: David Lynch

szereplők: 
Naomi Watts (Betty Elms/Diane Selwyn)
Laura Harring (Rita/Camilla Rhodes)
Justin Theroux (Adam Kesher)
Ann Miller (Coco Lenoix)
Dan Hedaya (Vincenzo Castigliane)
Robert Forster (Harry McKnight)
Lee Grant (Louise Bonner)
Scott Coffey (Wilkins)
Billy Ray Cyrus (Gene)

A világhírű és sikeres fenegyerek David Lynch rémálma az angyalok városában folytatódik. A Mullholland Drive televíziós sorozatnak indult, úgy, mint korábban a Twin Peaks. A sorozatos heti televíziós megmérettetésre azonban Lynch izgalmas film noir-t ötölt ki, amely erotikus thriller, börleszkbe hajló tragikomédia, melodramatikus love story, szimbolikus ars poetica, szarkasztikus társadalomkritika és pszicho-horror is egyben. Hamisítatlan Lynch-mix tehát. Aztán a vágóasztalon rejtélyes puzzle-t rakott össze, amelynek megoldásához az összes motívumgazdag epizódra emlékezni kell.
A történetben minden részlet fontossággal bír - rájövünk, amikor visszafelé haladva fejtegetjük és kötögetjük a cselekményszálakat. Minden titok nyitja és kulcsa a bérlimuzin utasa, egy gyönyörű hollófekete hajú, nagyestélyis nő. Tökéletesre metszett arca Hófehérkéé, a teste Jayne Mansfieldre emlékeztet, akit mindjárt az elején el akarnak tenni láb alól. Ekkoriban landol az Ontario állambeli Deep Riverből a sejtelmes femme fatale pandanja, egy törékeny, ártatlan, szőke kis nő, kedves, naiv és optimista. A filigrán szőke Betty világrengető ambíciókkal érkezik a nagyvárosba, hogy ideiglenesen befészkelje magát színész nagynénje üres házába, amely időközben Rita rejtekhelye lett.



4 perc / Vier Minuten

színes, feliratos, német filmdráma, 112 perc, 2006 

rendező: Chris Kraus

szereplők: 
Hannah Herzsprung (Jenny von Loeben)
Monica Bleibtreu (Traude Krüger)
Sven Pippig (Mütze)
Richy Müller (Kowalski)
Jasmin Tabatabai (Ayse)

A fiatal Jenny (Hanna Herzsprung) számára véget ért az élet. Megölt egy embert. Bármikor képes lenne újra megtenni. Mikor egy 80 éves zongoratanárnő felfedezi a lány erőszakos viselkedése mögé rejtett titkait és álmait, elhatározza, hogy tanítványául fogadja, és újra előhívja belőle azt a zenei csodagyereket, aki valaha volt.
Chris Kraus második filmjében egy elképzelhetetlen kapcsolatról mesél. Traude Krüger (Monica Bleibtrau) hat éve ad zongoraórákat egy női börtönben. Eddig senki nem vette komolyan, ám amikor kezelésbe veszi az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt és megzabolázhatatlannak tartott Jenny-t, kettejük között furcsa kötődés alakul ki. Traude felismeri a lányban rejlő tehetséget, és úgy dönt, elindítja őt egy zongoraversenyen, amit a börtön falain kívül rendeznek.

vasárnap



Kánikulai délután / Dog Day Afternoon

színes, feliratos, amerikai krimi, 125 perc, 1975 

rendező: Sidney Lumet

szereplők: 
Al Pacino (Sonny Wortzik)
John Cazale (Sal)
Charles Durning (Eugene Moretti)
James Broderick (Sheldon)
Beulah Garrick (Margaret)
Chris Sarandon (Leon Shermer)
Penelope Allen (Sylvia)
Sandra Kazan (Deborah)
Carol Kane (Jenny)
Lance Henriksen (Murphy)

Elviselhetetlen a hőség 1972 augusztusában, amikor három fiatal férfi ki akarja rabolni az egyik brooklyni bankfiókot. Sonny és két társa azt tervezte, hogy egyszerűen és gyorsan túl lesznek rajta, ám semmi sem a terv szerint alakul. A legfiatalabb még időben kiszáll a buliból, Sonny és Sal azonban folytatják az akciót. A férfinak ugyanis a barátja átoperálásához kell a pénz, ám a kasszában alig ezer dollár van. A bankrablásból szinte akaratuk ellenére túszejtő akció lesz. A rendőrség körülveszi az épületet, és hamarosan a média képviselői is megjelennek. Valós történet alapján.

szombat



A szemközti ablak / La finestra di fronte

színes magyarul beszélő olasz-angol-török-portugál romantikus dráma, 103 perc, 2003

rendező: Ferzan Ozpetek

szereplők:
Giovanna Mezzogiorno (Giovanna)
Massimo Girotti (Simone/Davide Veroli)
Filippo Nigro (Filippo)
Raoul Bova (Lorenzo)
Serra Yilmaz (Emine)

Bár Giovanna még mindig nagyon fiatal, kilenc éve házasságban él odaadó férjével, Filippoval. A nő számára a hétköznapok meglehetős egyhangúságban telnek: egy baromfiüzemben dolgozik, munka után pedig süteményeket süt a helyi kávézó számára, de még két gyermeke nevelésére is időt kell szakítania. Giovanna úgy érzi, minden felelősség az ő vállára nehezedik. Az asszony terhei azonban tovább nőnek, amikor a jóindulatú Filippo egy emlékezetét vesztett, előkelő idős úrral állít haza. Giovanna kelletlenül igyekszik segíteni a férfin, de mégis egyre több időt tölt vele és lassanként megfejti eltemetett múltjának titkait: kiderül hogy egy szám van az idős férfi alkarján, és remekül tud süteményeket sütni. Miközben Giovannát egyre jobban irritálja férje szelídsége, az ideális férfiról alkotott fantáziáit a szemközt lakó jóképű, rejtélyes szomszédra vetíti ki, akit abban a reményben figyel, hátha némi izgalomhoz is jut a szürke hétköznapokban.

hétfő



Watercolors

színes, feliratos, amerikai dráma, 114 perc, 2008

Rendező: David Oliveras

Szereplők:
Tye Olson, 
Kyle Clare,
Ellie Araiza 

Danny a tehetséges művész első kiállításának megnyitóján New Yorkban első szerelmének állít emléket, Carternek, aki sikeres sportolói karrierje ellenére zaklatott, depressziós életet élt. A filmben folyamatosan feltűnnek Danny és Carter küzdelme és vonzalma egymással, majd később Danny képes lesz átlépni érzelmein és 15 évvel később új szerelme Allan elvesztése is ott lebeg az életükben…

kedd



A rombolás ideje / The Architect

színes, szinkronos, amerikai filmdráma, 82 perc, 2006 

rendező: Matt Tauber

szereplők: 
Anthony LaPaglia (Leo Waters)
Viola Davis (Tonya Neely)
Isabella Rossellini (Julia Waters)
Hayden Panettiere (Christina Waters)
Sebastian Stan (Martin Waters)

Leo Walters építész házassága romokban hever. A felesége boldogtalan és sokszor indulatos, a fiuk, Martin pedig kimarad a főiskoláról és az idejét egy meleg sráccal múlatja, miközben magának sem meri bevallani másságát. Leo lánya, Christina ráadásul már nagyon szeretne nőként viselkedni és érezni, ezért mindent elkövet, hogy felszedjen valakit. Eközben még egy nő mindenáron le akarja romboltatni Leo egyik egykori munkáját, azt a lakóépület tömböt, amely immár nem ugyanaz, mint régen. Vajon Leo családja, vagy a munkája fog összeomlani először?

szombat



Kés, villa, olló / Running with Scissors

színes, feliratos, amerikai vígjáték, 116 perc, 2006 


rendező: Ryan Murphy

szereplők: 
Annette Bening (Deirdre Burroughs)
Joseph Cross (Augusten Burroughs)
Brian Cox (Dr. Finch)
Joseph Fiennes (Neil Bookman)
Evan Rachel Wood (Natalie Finch)

A tizenöt éves Augusten költői babérokra törő anyja mániás depresszióban szenved. Házassága Augusten apjával romokban hever, a pszichiátere az egyetlen biztos pont az életében. A kissé bogaras Dr. Finch azt tanácsolja, hogy szakadjon el a fiától, így Augusten hamarosan az orvos különc családjánál találja magát. Az idősebb lány súlyos lelki problémákkal küzd, ám a fiatalabbikban, Natalie-ban Augusten rokonlélekre lel. A fiú naplót vezet, amelyben lejegyzi a vele történteket.

vasárnap


Kezdők  / Beginners

Színes, szinkronizált, amerikai dráma 105 perc, 2010


Írta és rendezte: Mike Mills

Szereplők:
Ewan McGregor (Oliver)
Christopher Plummer (Hal)
Mélanie Laurent (Anna)
Mary Page Keller (Georgia)
Goran Visnjic (Andy)
Bill Oberst Jr. (Hal barátja)
Jodi Long (Dr. Flaster)
Kai Lennox (Elliot)
China Shavers (Shauna)
Jose Yenque (Robert)
Brian Nolan (Ethel Rosenberg)
Terry Walters (Theresa nővér)
Reynaldo Pacheco (Juan)
Melissa Tang (Liz)
Keegan Boos (fiatal Oliver)

Oliver egyszerre két megrázó bejelentést hall 75 éves édesapjától, Haltól. Az egyik az, hogy Halnál rákot diagnosztizáltak, és nincs sok ideje hátra. A másik hír pedig az, hogy édesapjának viszonya van, ám ez a viszony nem mindennapi, egy fiatal férfihoz fűzik gyengéd szálak. Oliver nincs könnyű helyzetben, meg kell emésztenie a számára rosszabbnál rosszabb híreket. 

http://data.hu/get/4459635/beg.avi
http://data.hu/get/4459528/beg.srt